“Akkor ön most nyitni fog valami fotóstúdiót, vagy micsodát?”
Ez a kérdés hangzott el nem is olyan régen, amikor egy vállalkozásindító pályázathoz adtam le az anyagomat a hivatali ügyintézőnek. Persze azóta sem hagy nyugodni – itt motoszkál a fejemben a beszélgetés, ami tökéletes látlelete annak, ahogyan a külvilág a fotográfiáról vélekedik. Ezért a legeslegelső bejegyzésemben szeretnék néhány képzeletbeli ‘gyakran ismételt kérdésre’ válaszolni, hogy egy kicsit jobban megismerjétek, hogy hogyan dolgozom én.
Mi az, hogy dokumentarista családfotózás?
A dokumentarizmus lényege az, hogy nem változtatom meg az előttem zajló eseményeket, nem irányítom a szereplőket, nem nyúlok bele a környezetembe. Ott vagyok veletek, beszélgetünk, nevetünk, gyereknevelési tapasztalatokat cserélünk; de amikor a fényképezőgép keresőjén keresztül nézem az életeteket, akkor bizony még a villanyt sem kapcsolom fel. Még akkor sem, ha csak egy olvasólámpa világít. 🙂 Érzéseket örökítek meg, emberi kapcsolatokat, olyan eseményeket az életetekben, amik talán pár hónap múlva már csak emlékek lesznek – pl. a gyerekek kinőnek egy életszakaszban jellemző tulajdonságot, szokást.
Nekem tetszenek a beállított képek is … akkor azok nem is igazi érzéseket fejeznek ki?
Dehogyisnem! Egy kép nagyon sok érzést tükröz. Ha hiszitek, ha nem; a fotós érzéseit is. A beállított pózoknak is van helye fotók világában; el tudom képzelni pl., hogy a nagyi sokkal jobban örül egy olyan képnek, ahol az összes unoka szépen felöltözve mosolyog és nem nyakig sárosan hempereg a fűben. Ha szeretnétek a storytelling fotózás mellé ilyen képeket, nyugodtan szóljatok és kerítünk rá néhány percet, hogy a nagyi is örüljön 🙂
Az ok amiért én jobban szeretek a képeimmel történeteket elmesélni, végtelenül egyszerű: sokkal jobban érdekel az emberek közötti interakció, a kendőzetlen érzések, indulatok, amiket egyfajta szemlélődő nézőpontból tudok igazán jól megörökíteni. Egyszerűen szólva, erre vannak receptoraim :). Sokkal inkább látom egy-egy kaotikus helyzetben a képet, amit aztán el akarok készíteni, mint egy tökéletesen bevilágítható stúdióban.
Szóval akkor te átjössz hozzánk és egész nap kattintgatsz? Honnan tudod, hogy mikor mit kell fotózni?
Igen és nem. Úgy kell ezt elképzelni, hogy együtt töltünk egy napot: beszélgetünk, együtt eszünk, együtt kávézunk és az első pár óra után észre sem fogjátok venni, hogy közben képek is készülnek. Vannak bizonyos események, amik egy ilyen fotózás során nagyon vonzanak, ezért fogjátok hallani, hogy néha veszettül csapkod a tükör a fényképezőgépemben. 🙂 Máskor pedig türelmesen kivárom, amíg egy szituációból fotózható cselekmény kerekedik.
Nálunk mindig úszik a ház, rendet rakjunk előtte? Na és hogy fogok kinézni a képeken, ha épp nem ér rá a fodrász reggel 6-kor?
Nem eladásra fotózzuk a házat és rólad sem szakmai portrésorozat fog készülni, így én a magam részéről teljesen lényegtelen dolognak tartom a rendet is és a frizurát is. Legyetek úgy, ahogy szoktatok, legyetek úgy, ahogy nektek kényelmes.
Nyugodtan írjátok meg üzenetben vagy kommentben a saját valós kérdéseiteket, amiket nagyon szívesen megválaszolok egy következő blogbejegyzésben.