Ha követitek az oldalamat Facebookon, akkor már biztosan értesültetek róla, hogy április 26-ra esik idén a lyukkamera világnapja. Így ebben a hónapban mindenféle camera obscurás, azaz lyukkamerás tartalommal foglak benneteket szórakoztatni. Kezdjük is mindjárt azzal, hogy Krisi (5) bemutatja nektek az én lyukkamerámat, amit Pfliegel Bálint barátom épített nekem.
Miután Krisi behatóan elemezte a híres Pfliegel-modell működését, úgy döntöttünk, hogy készítünk mi is itthon egy lyukkamerát. Kicsit csalódottak voltak a gyerekek, amikor kipakoltam az asztalra a hozzávalókat – talán arra számítottak, hogy előhúzok a kamrából egy 3D nyomtatót… – de azért az elején még eléggé foglalkoztatta őket a dolog, hogy hogyan lesz ezekből bármi képalkotásra alkalmas eszköz. Utána már inkább csak bunkert építettek, úgyhogy magamra maradtam a barkácsolással.
A camera obscura eredetileg sötét kamrát jelent; egy olyan sötét dobozt készítünk tehát, ami képes lencsetagok nélkül leképezni a környezetet. Nagyon éles leképezésre ne számítsunk ezzel az eszközzel, arra viszont tökéletes lesz, hogy bemutassuk a gyerekeknek minden fényképezőgép ősének működési elvét. A sötét dobozunkba egy lyukon át bejutó fény ugyanis a lyukkal szembeni oldalon fordított állású képet rajzol meg.
forrás: wikipedia
A cipősdobozunk hosszabbik oldalának tengelyén vágjunk egy kisebb méretű lyukat. Ezen keresztül fog bejutni a fény a dobozba. A doboz belsejét lefesthetjük feketére és az éleknél mindenképpen fényszigeteljük le. Erre a legalkalmasabb a fekete szigetelőszalag. A lyukkal szemben levő oldalra vágjunk egy nagyobb nyílást és ragasszunk belülről a dobozba egy áttetsző papírt. Ha képet szeretnénk RÖGZÍTENI a lyukkamerával, akkor úgy kell a dobozunkat elkészíteni, hogy az sötét kamrában nyitható és tökéletesen visszazárható legyen, hiszen akkor az átlátszó papír helyett a lyukkal szembeni oldalra fényérzékeny anyag: fotópapír, vagy negatív film kerül. Ebben az esetben a lyuk mérete is pontosabb számítást igényel. A lyuk méretével egy kicsit lehet kísérletezgetni, végül én is szűkítettem a méretén ahhoz képest, mint amit eredetileg sikerült a gyerekekkel vágni és a képeken szerepel. 🙂 Ezt szintén fekete szigetelő szalaggal tehetjük meg.
forrás:http://www.funsci.com/fun3_en/photo/camera.html
Katt a képekre!
Az így elkészült egyszerű camera obscurát csomagolópapírba szépen be is csomgagolhatjuk (természetesen a lyuk és a hátfal kivágása mellett), hogy esztétikusabb legyen. Nálunk ez érdeklődés hiányában elmaradt, azonnal ki akarták próbálni a gyerekek.